2025.06.20
Közel 14 millió forint lehet a játékosok havi fizetése az NB I-et uraló Fradinál
35 milliárd forintnál is többet költöttek az alkalmazottak bérére az előző idényben az NB I-ben szereplő futballklubok mögött álló cégek, derül ki a G7 elemzéséből.
A portál megemlÃti, az NB I-es átlagfizetés alapján egy élvonalbeli focista a hazai medián bér majdnem tizenötszörösét viszi haza, de a sorozatban hetedik bajnoki cÃmét begyűjtÅ‘ FTC-nél nem tizenötszörös, hanem negyvenszeres a szorzó.
A kimutatás szerint a Fradi közel 10,5 milliárdot költött az alkalmazottak bérére, ez összesen 236 személy bérköltségét jelenti, ebben a játékosok, valamint az edzői stáb mellett az irodai dolgozók és a háttérszemélyzet is benne van.
Az ezüstérmes Puskás Akadémia 3,02 milliárdot költött a bérekre (87 alkalmazottról van szó), ennél a 6. DiósgyÅ‘r (3,65 milliárd), valamint az élvonaltól búcsúzó Fehérvár (3,05 milliárd) is többet fizetett ki, de mindkét csapat jóval több alkalmazottnak (256, illetve 149) folyósÃtott bért, mint a felcsúti klub.
A tavalyi bajnokságban a 12 csapat a G7 számÃtása szerint bruttó bérként 24,4 milliárd forintot fizethetett ki a játékosainak, ha ezt leosztjuk a keretek megadott létszámával, akkor az jön ki,hogy nagyjából 5,9 millió a havi bruttó átlagbér, ami a kedvezÅ‘ adózási feltételek miatt 5 milliós havi átlagkeresetet jelent.
Az elemzés alapján a Fradi 7,45 milliárdot fizethetett ki a játékosoknak, ez több, mint amit a listán következÅ‘ három klub (DiósgyÅ‘r, Puskás, Fehérvár) összesen folyósÃtott bérként. A havi nettó átlagbér a Fradinál a 14 milliót közelÃti, a dobogóra ebben a mutatóban még a Puskás Akadémia (5,91 millió) és a DiósgyÅ‘r (5,45 millió) fért fel, mÃg a sereghajtó az NB II-bÅ‘l felkerült NyÃregyháza volt (1,3 millió).
Az FTC pénzügyi lehetőségeit jól jelzi, hogy a 18,5 millió eurós büdzséje több annál, mint amit a jelenleg a klubvilágbajnokságon szereplő osztrák kirakatcsapat, az RB Salzburg fel tud mutatni.
Forrás: 24.hu / abc24 media