2025.06.12
G7: A kormányközeli kiadókhoz több külföldi pénz áramlott az elmúlt években, mint a függetlenekhez
Akár már a napokban elfogadhatta volna az országgyűlés fideszes többsége az átláthatóságinak mondott törvényjavaslatot, Kocsis Máté bejelentése nyomán viszont kiderült, hogy legkorábban ősszel térhetnek majd csak vissza rá a kormánypártok.
A frakcióvezető szerint a Fideszen belül egység van azzal kapcsolatban, hogy a külföldi befolyás ellen fel kell lépni, arról viszont élénk vita folyik, hogy milyen eszközöket lehet bevetni. Kocsis utalt rá, hogy a törvénytervezetet rengeteg helyről illették kritikával, és tettek észervételeket azzal kapcsolatban, kollégáink a Háromharmadban arról beszéltek, hogy a törvény a megfogalmazása szerint akár a NER emlékezetének a végét is jelentheti, ha valaki más kerül hatalomra.
A G7 friss elemzĂ©sĂ©ben most áttekintettĂ©k, árbevĂ©telĂĽket tekintve milyen arányban rĂ©szesĂĽl kĂĽlföldi forrásokbĂłl tizenhárom, a kormánytĂłl fĂĽggetlen kiadĂłvállalat, amelyekrĹ‘l kormányzati körök rendszeresen állĂtják, hogy ukrán, háborĂşs vagy nyugati propagandát terjesztenek, Ă©s ugyanĂgy megnĂ©ztĂ©k három, a kormánymĂ©diához sorolhatĂł vállalat Ă©ves jelentĂ©seit is
Ebből az derült ki, hogy az átláthatóságinak mondott törvényjavaslat aktuális szövege szerint a kormánymédia több pénzt kapott külföldről, mint a függetlenek.
A vizsgált fĂĽggetlen kiadĂłvállalatok egyĂĽttes bevĂ©teleinek mind a kĂ©t Ă©vben 83-85 százalĂ©ka származott belföldi Ă©rtĂ©kesĂtĂ©sbĹ‘l a vizsgált Ă©vekben, Ă©s további nagyjábĂłl 5 százalĂ©ka hazai támogatásokbĂłl (pl. elĹ‘fizetĂ©sek, mikroadományok, 1 százalĂ©kos felajánlások). Mindez azt is jelenti, hogy a tizenhárom kiadĂł bevĂ©teleinek legfeljebb 10 százalĂ©ka Ă©rkezett kĂĽlföldrĹ‘l, a G7 összesĂtĂ©se alapján ez mind a kĂ©t Ă©vben durván 2,5 milliárd forintot tett ki. Ennek nagyobb rĂ©sze exportárbevĂ©tel volt – azaz kĂĽlföldi termĂ©keladás vagy szolgáltatás –, a tĂ©nyleges kĂĽlföldrĹ‘l Ă©rkezĹ‘ támogatások egyĂĽttes Ă©rtĂ©ke ezeknĂ©l a vállalatoknál 2023-ban nem Ă©rte el az 1 milliárd forintot, 2024-ben pedig Ă©ppen meghaladta azt. Ugyanebben az idĹ‘szakban a kormánymĂ©dia három kiadĂłjának összes kĂĽlföldi bevĂ©tele legalább 5,5 milliárd forintot tett ki, tehát a kormányközeli kiadĂłk a beszámolĂłk szerint több kĂĽlföldi pĂ©nzhez jutottak a vizsgált Ă©vekben, mint a fĂĽggetlenek.
A kormányközeli kiadĂłk kĂĽlföldi bevĂ©teleinek döntĹ‘ többsĂ©ge szintĂ©n export árbevĂ©tel volt, konkrĂ©t támogatás csak nĂ©hány tĂzmilliĂł forint Ă©rtĂ©kben Ă©rkezett ehhez a körhöz, de az átláthatĂłságinak mondott törvĂ©ny szövege szerint ez nem befolyásol semmit, a kĂĽlföldi pĂ©nz az kĂĽlföldi pĂ©nz.
Hogy mirĹ‘l is szĂłl jelen formájában az átláthatĂłságinak mondott törvĂ©nyjavaslat, Ă©s mik a legfontosabb tudnivalĂłk vele kapcsolatban, arrĂłl ebben a cikkĂĽnkben Ărtunk rĂ©szletesen.
Forrás: 24.hu / abc24 media