2025.05.04
Varga Ferenc: ne folytathassák a bankok a gyászoló családok kizsigerelésével a profithajhászást!
A Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési határozati javaslatot nyújt be annak megakadályozásáért, hogy a bankok a gyászoló családok kizsigerelésével folytassák a profithajhászást akkor is, ha a náluk hitelt felvevő meghal.
Az ellenzéki politikus azt mondta: szeretnék elérni, hogy a babaváró hitel visszafizetését méltányosságból el lehessen engedni, ha a házaspár egyik tagja meghal, és az állam vállaljon ilyenkor készfizető kezességet a hitel teljes összegére.
Varga Ferenc szerint az Orbán-kormány alatt olyan pénzügyi rendszer épült ki Magyarországon, amelyben "a bankok, követeléskezelők és végrehajtók gyakorlatilag minden felelősség nélkül járhatnak el az emberekkel szemben".
Az állam pedig nem segĂt Ă©s nem vállal felelĹ‘ssĂ©get, csak statisztál egy olyan rendszerhez, amelyben az adĂłsokat bármikor "pĂ©nzĂĽgyi rabszolgaságba taszĂthatják"- tette hozzá a babavárĂł hitel mellett a szemĂ©lyi kölcsönöket Ă©s a lakáshiteleket is megemlĂtve.
Ha valaki elveszĂti a munkáját, tartĂłsan megbetegszik vagy meghal, a bankokat semmi nem kötelezi arra, hogy egyĂĽttműködjenek, átĂĽtemezzenek, vagy rĂ©szben elengedjenek tartozást - emelte ki.Varga Ferenc hangsĂşlyozta: ez a rendszer embertelen Ă©s igazságtalan, Ă©s csak olyan országban lehetsĂ©ges, ahol a kormány a bankok oldalán áll."Mi, baloldaliak ezzel szemben az adĂłsok, a bajbajutott emberek oldalán állunk"- jelezte az ellenzĂ©ki politikus, hozzáfűzve, hogy cĂ©ljuk egy embersĂ©ges, igazságos Ă©s mĂ©ltányos hitelezĂ©si rendszer, ahol nem a pĂ©nz diktál, hanem az emberi sors számĂt.
Forrás: MTI