2024.11.22
A világ legnagyobb kóser vágóhÃdjának szánták, tavaly újra 700 milliót vitt el Köves Slomóék projektje
MÃnusz 715 milliós adózott eredménnyel zárta a 202
Az EMIH kóser vágóhÃdját 2017 nyarán nyitották meg a Csongrád megyei településen, az esemény jelentõségét David Lau izraeli fõrabbi és Fazekas Sándor akkori földmûvelésügyi miniszter jelenléte is jelezte. Az Orbán-kormány ugyanakkor nem csak az ünnepi eseményen vállalt szerepet, mivel a korábbi konzervgyár helyén létesÃtett, alapvetõen libára szakosodott, összesen 2,8 milliárd forintba kerülõ vágóhÃd az állami Eximbank 1,75 milliárdos hitelének, valamint közel 400 millió forint vissza nem térÃtendõ állami támogatásnak köszönhetõen valósult meg. Köves Slomóék a rendezvényen nem is fukarkodtak a nagy szavakkal, ekkor hangzott el, hogy a csengelei lesz a világ legnagyobb kóser vágóhÃdja.
Ehhez képest nem alakultak fényesen a vállalkozás eredményei:2017-ben 507 millió, 2018-ban 310 millió, 2019-ben 301 millió, 2020-ban 54 millió, 2021-ben 64 millió forint mÃnusz volt az adózott eredmény, 2022-ben pedig 770 milliós volt a mÃnusz.
Ehhez jött hozzá tavaly a 715 milliós veszteség.Ez Ãgy összesen már meghaladja a 2,7 milliárd forint veszteséget.
A csengelei helyszÃnen még tavaly jártunk, amikor azt tapasztaltuk, hogy már hónapok óta zárva volt a vágóhÃd, amelybe százmilliókat pumpált a kormány. A vágóhidat üzemeltetõ Quality Poultry Kft. azt közölte 2023-ban lapunkkal, hogy a madárinfluenza vezetett a bezáráshoz.
A cég 2023-as beszámolója alapján tavaly a Quality Poultry Kft. úgy döntött, hogy "nem végez termelést, csak meglévõ készleteit értékesÃti, illetve a meglévõ alkalmazotti állomány megtartása mellett olyan mûködési átalakÃtásokat hajtott végre, amely lehetõvé teszi, hogy 2024-ben olyan mûködést biztosÃtson a diverzÃv termékpalettának köszönhetõen, amely az egyre gyakrabban megjelenõ madárinfluenza dacára is folyamatos mûködést tegyen lehetõvé. Az átalakÃtási költségek, valamint a dolgozói állomány megtartása okozta a 2023. évi veszteség nagyrészét."
A beszámolóban az is szerepel, hogy az üzem 2024. január 1-jétõl ismét folyamatosan és stabilan mûködik.
A veszteséget egyébként pótbefizetéssel rendezte az EMIH: a tulajdonosok a tevékenység folytatásának elvébõl kiindulva, a veszteség kompenzálása miatt, a saját tõke rendezésére 730 millió forint pótbefizetést határoztak el. (...) A pénzügyi teljesÃtés 2023-ban megtörtént.
Az Opten adataiból az is látszik, hogy miközben rohamosan fogy az EMIH-cég eszközállománya (2021-ben még 4,1 milliárd, 2022-ben 3,7 milliárd, tavaly pedig már csak 2,3 milliárd szerepelt itt), eközben a tartozásai is csökkennek. Itt 2021-ben 3,6 milliárdos összeget regisztráltak, 2022-ben 3,3 milliárdot, tavaly 2 milliárdot. A cég tavaly - dacára hogy nem végzett termelést - 49 fõt foglalkoztatott, és közel 200 millió forintnyi bérköltséget fizetett ki. A cégen egyébként cikkünk Ãrásakor is volt hatályos végrehajtás.
Nemrég számoltunk be arról, hogy annyira leállt az EMIH által menedzselt Sorsok Háza projekt, hogy a kormány kipenderÃtette onnan Köves Slomóékat, és lefújta az oda tervezett múzeumot. De nem csak veszteséget számolhatnak idén Köves Slomóék. Még tavalyi hÃr, hogy Rogán Antal barátja, Michaeli Shabtai, valamint az EMIH az Oloesz nevû vállalkozásán keresztül közösen szerezte meg az ország egyik legnagyobb alumÃnium-feldolgozóját. A 444.hu idén nyáron arról számolt be, hogy a szóban forgó Inotal AlumÃnium-feldolgozó 1,3 milliárdos támogatást nyert el uniós forrásból. Az inotai feldolgozó 2023-ban 39 milliárdos bevétel mellett 1,5 milliárdos nyereséget realizált.
Forrás: 24.hu / abc24 media