2024.10.16
Országos állatvédelmi programsorozat indult
Az állatvédelmi eljárások hatékonyságának javításá
A tavaly februárban az Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként létrehozott szervezetet vezetõ szakember a rendezvénysorozat elsõ helyszínén tartott sajtótájékoztatón elmondta, legfontosabb céljuk az állatvédelmi szakmai munka erõsítése.
Az alapítvány állatvédelmi kompetenciaprogramot indított. Ennek egyik elemeként negyven gyakorlati és elméleti szakember bevonásával információs csomagot hoztak létre, hogy megkönnyítsék a hatósági területen dolgozók és a civilek munkáját.
A praktikus információkat, jogeseteket, iratmintákat tartalmazó tananyag elérhetõ a szervezet honlapján (http://kozosugyunkazallatvedelem.hu) - tudatta az elnök.
Az alapítvány az Igazságügyi Minisztérium, a kormányhivatalok, a rendõrség, a polgárõrség és több más szervezet bevonásával országos programsorozatot indított, amelynek elsõ állomását Szegeden rendezik. A cél, hogy a tájékoztató rendezvények 2025 végéig a valamennyi vármegyébe eljussanak - mondta Vetter Szilvia.
A szegedi konferencián három szekcióban az ország legelismertebb állatvédelmi szakemberei 27 elõadást tartanak a rendõrség, a polgárõrség tagjainak, hatósági állatorvosoknak, jegyzõknek, kormányhivatal hatósági területén dolgozó tisztviselõknek, állatvédelmi civil szervezetek, ebrendészetek munkatársainak - közölte az elnök.
Salgó László Péter, Csongrád-Csanád vármegye fõispánja emlékeztetett: Szegeden már januárban több érintett szervezet bevonásával állatvédelmi kerekasztalt szerveztek, hogy megosszák azokat a jó gyakorlatokat, melyek akár országosan is hasznosíthatók lehetnek. Hozzátette, az állatvédelem nemcsak szakmai kérdés, hanem emberi kötelesség is.
Frigyer László, az Országos Polgárõr Szövetség Szolgálati kutyás és állatvédelmi tagozatának elnökhelyettese közölte, képzést indítottak a polgárõröknek, hogy az ország legnagyobb - 67 ezres tagsággal rendelkezõ - civil szervezete is kivegye részét az állatvédelembõl.
Mózesné Toronykõy Márta, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendõr-fõkapitányság bûnmegelõzési osztályának vezetõje elmondta, a megyében évek óta szerveznek kampányrendezvényeket a felelõs állattartásról, emellett rendszeresen tartanak foglalkozásokat az oktatási intézményekben az óvodáktól egészen az egyetemig.
Csongrád-Csanád vármegyében a statisztikák szerint országosan az egyik legalacsonyabb az állatkínzás miatt indult eljárások száma - tudatta a rendõr alezredes.
Forrás: MTI