2024.07.31
Orbán jelentõsen megemelte a miniszteri fizetéseket, Nagy Márton és Lantos már évi bruttó 76 milliót keres
Orbán miniszterelnök július 1-tõl megemeltette a kormánytagok fizetését - szúrta ki a 24.hu.
A miniszterek többsége eddig havi 3 millió 94 ezer forintot keresett, ez 14 százalékkal, 3 millió 534 ezer forintra nõtt. Volt azonban 3, korábban civilben igen jól keresõ tárcavezetõ, Csák János, Lantos Csaba és Nagy Márton, akik 5 milliót vihettek haza. Egy ideig úgy tûnt, hogy ezt az összeget - ami egyben az állami cégek vezetõinek bérplafonja - a miniszterelnök egyfajta lélektani határnak tekinti, mert tavaly nem emelte meg, amikor a többiekét igen. Ennek ezennel vége, Lantos és Nagy ugyanis most kivételesen magas, 27 százalékos emelést kaptak, Ãgy õk mostantól havi 6 millió 362 ezer forintra jogosultak, éves bruttó fizetésük pedig túllépte a 76 millió forintot. Csák utódja, Hankó Balázs civilben nem topmenedzser, hanem gyógyszerész volt, Ãgy neki be kell érnie havi 3,5 millióval.
Maga Orbán Viktor miniszterelnöki fizetés cÃmén kevesebbet kap ugyan, mint a két kivételezett minisztere, összességében mégis õ viheti haza a legtöbbet a kormányból. A miniszterelnöki fizetése most 4 millió 178 ezerrõl 4 millió 771 ezerre nõtt, de mivel õ képviselõ is, ezen a cÃmen is kap 1 millió 767 ezer forint havi tiszteletdÃjat, Ãgy a hivatalos keresete mostantól havi bruttó 6 millió 539 ezer forint.
Az államtitkári fizetések a mezei miniszterekéhez hasonlóan 14 százalékkal, 2 millió 651 ezerre nõttek.
A cikk cÃmében és elsõ mondatában nem véletlenül fogalmaztunk úgy, hogy Orbán miniszterelnök emelte meg a kormánytagok fizetését. Ezeket az összegeket ugyanis szokatlan módon nem jogszabály állapÃtja meg, hanem a miniszterelnök egyfajta kegyúri joga személyesen megállapÃtani azokat.
Forrás: 444.hu / abc24 media