2024.05.03
Orbán Viktor, a háború szót, 67-szer mondta ki 25 perc alatt a rádióinterjúban
A miniszterelnöknek beakadt a háborúskodás, ehhez
A 444.hu megszámolta, hogy a péntek reggeli rádióinterjúban Orbán Viktor hányszor mondja ki azokat a szavakat, melyeket a kampányukra ráhúzták. Ebbõl az derül ki, hogy az alig 25 perces beszélgetésben 67-szer mondta el azt a szót, hogy "háború". Nyilván azért, hogy jól az agyunkba égjen és majd erre gondolva június 9-én a kormánypártra szavazunk.
Ehhez képest az oroszok a kanyarban sincsenek, rájuk csak ötször hivatkozott a rádióinterjúban. Beszélt egy olyan európai biztonsági megállapodásról, amiben az "oroszok is benne vannak, és amelyben mindenki biztonságban érzi magát, mert ez garantálhatja azt, hogy nem tör ki fegyveres konfliktus."
Ezek után abba a mondatba is becsempészte az oroszokat, mely szerint: "ugye nem ugyanaz egy orosz invázió a II. világháborúban Európa irányában, nem ugyanazt jelenti Budapesten, mint Párizsban, mert odáig el sem jutottak."
Majd jött egy újabb: "mondhatja a francia elnök, hogy csapatokat kell küldeni, vagy lehet, hogy majd csapatokat kell küldeni Ukrajnába, és az oroszok meg majd jönnek, de a franciák aztán majd hazamennek."
Végül megemlékezett a németekrõl, akik leváltak az "orosz" energiarendszerrõl.
Forrás: propeller.hu / abc24 media