2024.04.09
Gigantikus a költségvetési hiány
Március végéig az államháztartás központi alrendsz
Ez elképesztõen magas deficit, meghaladja például a tavalyi elsõ negyedévest, ami 2089,66 milliárd forint volt. De ami fontosabb, hogy ezzel mindössze három hónap alatt összejött csaknem az egész évre tervezett eredeti hiánycél.
A költségvetési törvény szerint ugyanis idén 2514,79 milliárd forint lett volna az államháztartási deficit. Annak most a 92,3 százalékánál járunk.
Igaz, azóta már eldõlt, hogy a hiánycélt jócskán meg kell emelni, most éppen nagyjából 4000 milliárdos deficitet jósolnak elõre - negyedév alatt már annak is majdnem 60 százalékánál járunk.
A PM jelentése szerint az államháztartási deficit úgy jött össze, hogy a központi költségvetés 2338,3 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 78,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 61,7 milliárd forintos hiányt értek el.
A minisztérium megjegyzi: tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési idõpontja az elsõ negyedévben esedékes, a lakosságnak kifizetett kamatkiadások jelentõs növekedést mutattak márciusban is. A kamatkiadásokra fordított kifizetések összege március végéig 1241,3 milliárd forint volt. Ez 604 milliárd forinttal magasabb az elõzõ évi azonos idõszak teljesítésénél, vagyis annak csaknem a duplája.
Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelõzõ ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 1 895,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelõzõ ellátásra 588,9 milliárd forintot fordított az állam március végéig. Elõbbi 10,8 százalékos, utóbbi 5,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi elsõ negyedévhez képest.
A rezsivédelemmel és közüzemi szolgáltatások támogatásával kapcsolatos kiadások március végéig 461,3 milliárd forintot tettek ki.
A részletes adatsort április 22-én közlik majd.
A minisztérium szerencsére a válságos költségvetési idõkben sem veszítette el a humorát, hiszen gyorsjelentésük címe: A kormány csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot. Majd ezt a szövegben is megismétlik: „A kormány elkötelezett a hiány és az adósság csökkentése mellett”, így a hiány mértéke a mostani ígéretük szerint idén a GDP 4,5 százaléka, jövõre 3,7 százalék, 2026-ban pedig 2,9 százalék lehet. Az idei hiánycél eredetileg erre az évre volt 2,9 százalék.
Forrás: 444.hu / abc24 media