2015.02.19
A hét végétõl láthatók Gyõrben a fehér szõrû tigriskölykök
A hét végétõl láthatók Gyõrben a Magyarországon el
Andréka György elmondta, hogy január 19-én három nõstény kölyök született, ám mivel az anyjuknak, Jázminnak a mostani volt az elsõ ellése, másfél nap után, vélhetõen a tapasztalatlanság miatt magukra hagyta õket. Egy kölyök elpusztult, a másik kettõre éjjel-nappal egy gondozó vigyáz, aki esténként haza is viszi õket saját otthonába. Jelenleg az állatkert gyõri belvárosában található Füles Bástyájában vannak, ahol "tigrisóvodát" rendeztek be nekik. Áprilisban viszik át õket az állatkertbe, ahol várhatóan a nyár közepéig maradnak. Utána új helyükre kerülnek. Több külföldi állatkert is érdeklõdött már irántuk - tette hozzá az igazgató. Gondozójuk, Uthy Piroska elmondta, hogy a kölykök most 2-3 kilogrammosak. Másfél éves korukra, amikor már kifejlett egyedeknek számítanak, elérhetik a 200-250 kilogrammot is. A vadonban két éves korukban lesznek ivarérettek, fogságban ez három éves korukban következik be. Egyelõre egy Németországból származó speciális tápszerrel cumisüvegbõl etetik õket, naponta hatszor 120 millilitert kapnak belõle. Húst elõször 4-5 hetes korukban ehetnek.
Hivatalosan még nem nevezték el õket, a gondozók Kimérának és Hérának hívják a két kölyköt. A végleges névadásba az állatkert látogatóit is be szeretnék vonni. A kölykök apja, Raul 2012-ben került a gyõri állatkertbe. Tenyészprogram keretében egy évvel ezelõtt Görögországból érkezett anyjuk, Jázmin. Magyarországon a gyõri állatkerten kívül csak a Nyíregyházi Állatparkban vannak fehér bengáli tigrisek. A fehér tigris a bengáli tigrisnek egy színváltozata, természetben ritkán fordul elõ. Jellemzõen egész testüket krémes fehér szõrzet borítja, a csíkok szürkésfeketék vagy csokoládébarnák. Szemük színe világoskék, orruk rózsaszín.
Forrás: MTI / Fotó: Krizsán Csaba