40. születésnapjára szimfonikus dupla lemezt készített Temesi Berci
2020.10.09
40. születésnapjára szimfonikus dupla lemezt készített Temesi Berci
Az ország egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitáros-dalszerzője, zenei rendezője egy nagyszabású, másfél évig tartó projekt végére tett pontot: három országból csaknem száz közreműködő részvételével készült a dupla album.

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb, legelismertebb basszusgitárosa, dalszerzője és zenei rendezője, Temesi Berci másfél évig dolgozott a szólókarrierje negyedik nagylemezén, amely a 40. születésnapján, 2020. október 4-én jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában. A Symphosium 40 című dupla lemezen csaknem száz közreműködő szerepel Magyarországról, Németországból és Svédországból. A komolyzenészek az ország legismertebb szimfonikus zenekarainak tagjai, de ebben a felállásban kizárólag Temesi Berci lemeze kedvéért játszottak együtt, a többiek pedig a jazz és a popzenei élet elismert szerzői, szövegírói, hangszeres zenészei és énekesei. A Symphosium 40 című dupla album egyik korongján nyolc basszusgitár központú instrumentális szerzemény kapott helyet, míg a másikon nyolc, énekesekkel rögzített dal szerepel.

A zeneszerzők Temesi Berci és Bubenyák Zoltán- aki a hangszerelésért, a mixelésért és a masterelésért is felelt - voltak, de egyes dalokban szintén zeneszerzőként közreműködött a svéd szerzőpáros, Andrea Björkman és Adriana Pupavac, valamint Nagy Laci Gitano, aki az egyik dalban gitározik is. Szolnoki Péter, a Bon Bon zenekar énekese ezúttal fuvolán is közreműködik, hegedül a lemezen Ferencz Péter „Peet”, a Peet Project zenekar alapítója, valamint trombitán játszik Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra művészeti vezetője. A partitúrákat Werner Gábor írta.

– „E műfajban a szellemi ’lakoma’ - beszélgetés, az eszmecsere ideális közege teremtődik meg, a leplezetlen megnyilatkozás, a rögtönzés őszinte pillanatainak varázsával. A „lakoma” résztvevői magvas filozofikus eszmecseréket folytatnak kortárs klasszikus, pop és jazz műfajon belül a hangszerek segítségével”– olvasható a lemezborítón.

Az énekes lemez dalszövegeit Lombos Márton, Kálmán Tamás és Nagy Kristóf Bozont írta, a dalokat pedig Veres Mónika Nika, Szolnoki Péter, Kálmán Tamás, Bencsik Tamara, Vavra Bence, Berkes Olivér, Temesi Berci és Nagy Laci Gitano énekelte el.

-A Symphosium 40 című dupla lemezzel azt szerettük volna szemléltetni, hogy ha igazán alkotni szeretnénk, a jelenlegi helyzet sem gátol meg minket abban, hogy akár nagy fizikai távolságokat is legyőzve, kreatív módon hagyjunk lábnyomot a művészeti tevékenységünkkel - mondta Temesi Berci.

A Symphosium 40 című dupla lemez Temesi Berci 40. születésnapján, október 4-én jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában. Az album a megjelenése napjától minden ismert online zenei platformon elérhető és megrendelhető a kiadó webshopjában.



Forrás: fms online

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat