Karel Gottról készített dokumentumfilmmel nyit a prágai Febiofest filmszemle
2020.09.09
Karel Gottról készített dokumentumfilmmel nyit a prágai Febiofest filmszemle
Karel Gottról, a tavaly elhunyt világhírű cseh énekesről készült új dokumentumfilmmel nyit szeptember 18-án a Febiofest nemzetközi filmfesztivál Prágában - közölték a fesztivál rendezői keddi sajtótájékoztatójukon a cseh fővárosban.

A neves filmszemlét hagyományosan márciusban rendezik meg, de a koronavírus-járvány miatt idén őszre kellett halasztani, és jórészt módosítani kellett a programot is.

A fesztivál a szokásos tíz nap helyett most majdnem egy hónapig tart, október 25-én zárul. A záróesten Koreeda Hirokazu japán filmrendezőnek a cannes-i filmfesztiválon díjazott Igazság című filmjét vetítik le.

Az eredeti tervek szerint négy neves filmes - cseh, szlovák, izraeli-amerikai és japán - kapott volna a fesztiválon Kristián-díjat, de a járványhelyzet miatt végül csak Iva Janzurová cseh színésznőt és Milan Lasica szlovák színészt tüntették ki. Mindketten megígérték, hogy személyesen veszik át a díjat.

Fero Fenic, a Febiofest elnöke azt tervezi, hogy a szemlén megemlékeznek Jirí Menzelről, a szombaton elhunyt világhírű cseh színész-rendezőről is. "Keressük a formát, hogy tudnánk kifejezni tiszteletünket a cseh film egyik legnagyobb személyisége előtt. Jirí Menzel mindenkinek hiányozni fog" - mondta Febic újságíróknak.

A járvány miatt a szemle legtöbb filmjét a belvárosi Slovansky dum Cinema City moziközpontjában fogják vetíteni szigorú óvintézkedések betartásával.

A fesztivál versenyfilmjeit eredetileg nemzetközi zsűrinek kellett volna elbírálnia, amelynek Eszenyi Enikő is tagja lett volna. Az új zsűri már csak cseh filmesekből áll. A külföldi vendégek is távol maradnak.

A filmszemlére, amelyen a korábban több magyar siker is született, tavaly több mint 70 ezer ember váltott jegyet.



Forrás: MTI

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat