Béremelést sürget a postai dolgozóknak az LMP
2020.08.04
Béremelést sürget a postai dolgozóknak az LMP
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy \"harcolja ki\" az Európai Uniónál a postai dolgozók béremelését.

Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese keddi online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a postai dolgozók korábban 15 százalékos béremelést kértek, a Magyar Posta Zrt. azonban azt közölte, hogy erre az európai uniós szabályozások miatt nincs lehetőség.

A magyar kormány az ügyben megpróbál az EU háta mögé bújni, pedig Orbán Viktor "folyamatos szabadságharcot vív" az Európai Unióval - mondta Csárdi Antal.

Itt a lehetőség, hogy a kormányfő valódi szabadságharcot vívjon, és kiharcolja a postai dolgozók béremelését - tette hozzá.

A politikus kijelentette, hogy a magyarországi bérek elfogadhatatlanul alacsonyak, a postai dolgozók pedig még ehhez képest is alulfinanszírozottak. Hangsúlyozta, hogy a postások a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején is ellátták feladatukat.

Az eset előzménye, hogy július közepén több száz postai dolgozó tüntetett a béremelésért Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt.

Schamschula György, a cég vezérigazgatója a tüntetés napján tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására.

A vezérigazgató arról beszélt, hogy a dolgozók egyszeri kifizetésben eddig áprilisban részesültek, a kifizetések következő időpontja pedig december.

A folytatódó bértárgyalásokon azonban ezeken felül javaslatot tesznek egy újabb, egyszeri kifizetésre, amelyet a vállalat tervei szerint augusztusra időzítenének - jelentette be.



Forrás: MTI

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat