Jött a rock and roll, és keményen berúgta az ajtót
2020.06.23
Jött a rock and roll, és keményen berúgta az ajtót
A zene számára: szabadság. De soha nem öncélú és nem magamutogató. Hitvallása szerint zenélni és zenét tanítani kizárólag lángoló lélekkel lehet.

Ő pedig egész művészetével őrzi és adja tovább ezt a tüzet, mert alapigazsága: zenélni csak jól érdemes. De hogyan élte meg a teltházas koncertekhez szokott előadó a karantén korlátait? Miként hatott az utóbbi időszak szakmai, alkotói és oktatói tevékenységére? A Máté Péter-díjas basszusgitárost, zeneszerzőt, a magyar zenei élet emblematikus előadóművészét többek között ezekről is kérdeztük.

- A karantén az élet megannyi területén felülírta a korábbi gyakorlatokat. A Kőbányai Zenei Stúdióban – melynek alapítója, ügyvezető igazgatója és szaktanára – hogyan „muzsikált” az online oktatás?

- Dacára annak, hogy négy évfolyamon, évfolyamonként 60 diákkal dolgozunk, elég gördülékenyen működött a különböző online alkalmazásokon keresztül a tanítás. A videókonferenciákon a tanulók ugyanúgy be tudták mutatni a tudásukat, felkészültségüket, mint élőben, a hagyományos tanórákon, az oktatók pedig instruálták, javították őket, ha szükséges volt. A felvételi vizsgákban sem okozott fennakadást az online megoldás, sőt a jelentkezőknek talán kicsit komfortosabb is volt az otthoni közeg kényelméből bejelentkezni.

- A felvételi vizsgáknál tartva, a stúdió iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés és lassan, de biztosan kezdi kinőni az intézmény kereteit. Terveznek bővítést, illetve felsőoktatási akkreditációt?

- Utóbbi folyamatban van, de törekednünk kell a kényes egyensúly megtartására, ugyanis továbbra is meg akarjuk őrizni az autonómiánkat. Ráadásul a mi stúdiónk elég nehezen helyezhető el az oktatási palettán, mivel nem a hagyományos, régi szemlélet szerint tanítunk. Iskolánk a hallgatók visszajelzései és igényei szerint folyamatosan változik, falaink között nem csupán a száraz tananyag átadása folyik. Reggeltől estig együtt vagyunk, családtagként tekintünk egymásra, ahol segítjük az ifjú kollégák fejlődését. Csodálatos látni a csillogó szemű gyermekeket, ahogy szépen lassan kinyílnak, mert élvezik a zenélést. Ezért is fontos számomra, hogy tanáraink ne kizárólag elméleti szakemberek legyenek, hanem lángoló lelkű művészek, akik maguk is aktívan játszanak hangszeren.

- A Könnyűzene Kollégium elnökeként, továbbá a magyar zenei élet meghatározó szereplőjeként, szerzőként és zenészként hogyan látja, a karantén időszaka alatt miért támadtak fel ellenhangok a közvéleményben a könnyűzenei műfaj képviselőinek támogatásával kapcsolatban?

- Népmesei fordulattal élve: a tücskök fölött hamar pálcát törnek az emberek, mondván csak zenélgetnek hónapokon át, élvezik az életet, és nem töltik fel hangyaszorgalommal az éléskamra készleteit. Ez nem így van, a könnyűzenei világ teljesen másként működik, mint a civil valóság. Rengeteg munka, befektetett energia szükséges ahhoz, hogy a közönségnek megfelelő színvonalon tudjuk átadni a produkciót. A színpadon és a kulisszák mögött egyaránt kőkemény munka folyik, ezt persze a közönségnek nem kell tudnia, mert ők azért jönnek, hogy szórakozzanak. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy ennek eleget tegyünk. Kiszolgáltatott helyzet ez, a fellépéseket keresztülhúzhatja a rossz időjárás és még sok minden más. Éppen ezért a bizottság elnökeként és a könnyűzene elkötelezettjeként felelősségemnek tekintem, hogy a nehéz időkben fogjuk a művészek kezét.

- Művészként hogyan hatott önre a karantén? Jutott idő új művek alkotására?

- Sajnos arra nem elég, mindig háttérbe szorult. Pedig sok gondolat várja most is bennem, hogy életre keljen. Eljön majd annak is az ideje.

- Együttesével, a Póka Egon Experience csapatával készülnek a fokozatos lazításokkal párhuzamosan a fellépésekre? Idén is lesz Pókarácsony?

- Természetesen lesz, de előtte még HOBO 75 címmel is tartunk karácsonyhoz közel egy koncertet. Remélem, hogy a korlátozások enyhítésével már hamarosan találkozhatunk a közönséggel, alkalom lenne bőven, hiszen a saját együttesem mellett sok más felkérést is kapok. Augusztus 19-én, a születésnapomon a minden évben hagyományosan megszervezett Kőbányai Blues Fesztiválon, vagy barátom, György István jótékonysági koncertjén jó lenne már élőben játszani.

- Négy éves kora óta zenél. Aki azonban kicsit jobban ismeri önt, tudja, hogy nagy állatbarát. Soha nem akart állatorvos édesapja nyomdokaiba lépni?

- Év közben sokat kellett tanulni és gyakorolni, de nyaranként, amikor több szabadidőm volt, szinte le sem lehetett vakarni apámról, mindenhova mentem vele, és elég jól bedolgoztam magamat a vidéki állatgyógyászatba. Csináltam én mindent, még kocák szülését is levezettem. Sokáig nagyon érdekelt, de aztán jött a rock and roll, és keményen berúgta az ajtót. Az állatszeretet azonban változatlanul megmaradt, családi körben jelenleg is tíz kutyánk van. Az egyik legnagyobb feltöltődést jelenti számomra például, ha kiszabadulok a városból, és a vidéki parasztházam közelében, az erdőkben sétálhatok a vizslámmal.

- Visszatérve a szakmai pályához, már kisgyermekként elkötelezte magát a zene mellett?

- Nem tudatosan választottam ezt a hivatást. Amikor annak idején leültettek szüleim a zongorához, és éveken keresztül szinte fel sem állhattam mellőle – igaz, hogy stabil alapot és hátteret kaptam a későbbi zenei létemhez – kötelességből, és nem szeretetből zenéltem. Amíg a többi gyerek kint játszhatott az utcán, nekem folyton gyakorolnom kellett. Jóval később kezdtem el komolyabban érdeklődni a zene, főként a beat, majd a rock iránt. Ekkor sem voltam azonban igazán tudatos, sodródtam az árral, a véletlen pedig úgy hozta, hogy megismerkedhettem többek között olyan kivételes művészekkel, mint Fogarasi János, Orszáczky Jackie, Horváth Charlie vagy Radics Béla. Egy rendkívüli „galeribe” csöppentem, ahová nem engedtek be akárkit.

- Játszott többek között a Hobo Blues Bandben, a P. Mobilban és a Metróban is. Érezték akkor, hogy épp zenetörténetet írnak?

- Nem, távolról sem. A szabadságot éreztük inkább. Hozzáteszem, a szabadság számunkra nem azt jelentette, hogy folyton szembe mentünk az árral, és polgárpukkasztó módon, önkényesen használtuk a zenét. Mindig fontos volt számunkra, hogy minőséget, értéket alkossunk és adjunk át. Két, a zenei palettaellentétes végén alkotó művész, Duke Ellington és Leonard Bernstein egymástól függetlenül fogalmazták meg, hogy két féle zene létezik: a jó és a rossz. Ezt magam is vallom. Eszerint igyekeztem mindig is játszani.



Forrás: fms online

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat