Baranyi Krisztinát javasolják közös ellenzéki polgármesterjelöltnek
2019.07.04
Baranyi Krisztinát javasolják közös ellenzéki polgármesterjelöltnek
Baranyi Krisztina önkormányzati képviselőt javasolja közös ellenzéki polgármesterjelöltnek Ferencvárosban az LMP helyi alapszervezete - jelentette be Csárdi Antal LMP-s parlamenti képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: a legalkalmasabb és a legesélyesebb jelölt Baranyi Krisztina, akit ezért az ellenzéki tárgyaláson részt vevő pártok figyelmébe ajánlanak. A IX. kerületben még nincs megnevezve közös ellenzéki polgármesterjelölt - jegyezte meg.

Csárdi Antal azt mondta: Baranyi Krisztinának köszönhető, hogy az Illatos úti telephelyen tárolt vegyi anyagok már nem szennyezik a környezetet és nem veszélyeztetik a környéken élőket, továbbá neki köszönhető "a ferencvárosi parkolási botrány" ismertté válása is. Céljukként jelölte meg, hogy Baranyi Krisztinát a teljes ellenzék támogassa.

Baranyi Krisztina a Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület képviseletében közölte: ha a választásokon leváltják a kilenc éve regnáló polgármestert, Bácskai Jánost (Fidesz-KDNP), akkor sokkal jobb lesz Ferencvárosban élni, továbbá elszámoltatják és felelősségre vonják azokat az embereket, akik részt vettek a "parkolási lopásban".

Gegesy Ferenc, a IX. kerület volt polgármestere arról beszélt, hogy az ellenzéki előválasztást megnyerő Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt jelezte, felmérések szerint Baranyi Krisztina kiemelkedően a legnagyobb támogatottsággal rendelkezik a szóba jöhető ellenzéki jelöltek között. Megjegyezte azt is, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt már bejelentette Baranyi Krisztina támogatását.

Kitért arra is, az MSZP helyi vezetője, akinek "legalább tíz éve kimutatható gyümölcsöző együttműködése van a Fidesszel", tiltakozik az ellen, hogy Baranyi Krisztina legyen a jelölt. Nem érti, hogy az MSZP miért vállalná azt, hogy egy nyerhető dolgot néhány ember személyi ambíciója miatt kiengedjen a kezéből - tette hozzá.

Kérdésekre válaszolva Baranyi Krisztina elmondta, az elmúlt években több párt képviselőjével is dolgozott együtt, ezért nem tudja "értelmezni" azt a momentumos kijelentést, hogy "öntörvényű" lenne. Továbbá, az április 6-ai ellenzéki megállapodás szerint a IX. kerületben a Párbeszéd nevezhet meg polgármesterjelöltet, és minden tárgyalófél kijelentette, hogy nem rúgják fel a megállapodást. Bízik abban, hogy Karácsony Gergely őt fogja támogatni.

Baranyi Krisztina elmondta, minden olyan párt támogatására számít, amely azt szeretné, hogy a kerületből a Fidesz "el legyen takarítva".

Közölte azt is, ha a Momentum által támogatott Jancsó Andrea is indulni akarna a polgármesterségért, akkor azt szorgalmazná, hogy a kerületben is tartsanak előválasztást az ellenzéki polgármesterjelölt kiválasztására.



Forrás: MTI / Fotó: Balogh Zoltán

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat