Az első bástya
2019.05.26
Az első bástya
Az első bástya – pop-up kiállítás egy erődítmény rejtett kincseiről két helyszínen címmel különleges régészeti kiállítás nyílt a budai Várnegyedben.

A Várkapitányság Nonprofit Zrt. és a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum együttműködésével rendezett időszaki kiállításon bejárhatjuk a Táncsics Mihály utca 9. szám alatt található, Magyarországon egyedülálló erődítmény, az Erdélyi bástya feltárt helyszínét. A Lőportárban kialakított kiállítótérben és a Vármúzeumban a feltárás során előkerült tárgyi leletek tekinthetők meg.

A budai Vár Táncsics Mihály utca 9-es szám alatti épületét elsősorban az 1848/49-es forradalom eseményeikapcsán ismerhetjük. Az utcafrontra néző József lovassági laktanya 1820 körül épült, itt raboskodott1837-1843 között Kossuth Lajos, és 1848-ban a forradalmárok ebből az épületből szabadították ki TáncsicsMihályt.

1920 után az épület a Pénzügyminisztérium használatába került, majd 1948-ban háborús jóvátételként azAmerikai Egyesült Államok tulajdona lett. Az egykori börtönben az amerikai nagykövetség védelmétellátó tengerészgyalogos állomásoztak, majd háborús veteránokat szállásoltak el itt elsősorban rekreációscéllal. Az ingatlan 2014-ben került ismét magyar tulajdonba.

A Táncsics Mihály utca 9. szám alatt feltárt helyszín izgalmas időutazást ígér. A kialakított régészeti sétánytvégigjárva a látogatók megismerhetik, hogy milyen szerepet töltött be az Erdélyi bástya a magyarországivárvédelem során.

A séta során testközelből megszemlélhető a bástya területén kelet-nyugati irányban futó középkori várfal13 méter hosszan feltárt szakasza, amely egykor a mögötte lévő királyi ház épületeit védelmezte. A falnyugati oldalához épült hozzá egy a képi és az írásos forrásokból is ismert nagyméretű, vastag falú, támpillérekkelellátott középkori torony, amelynek falai részben a Lőportár alá is benyúlnak. Az épületrészt azészaki oldalon a sziklaszintig sikerült feltárni, így az közel öt méteres magasságban maradt meg az utókorszámára.

A területen az utolsó építési fázis az 1530-as években megépített Erdélyi bástya volt. Ez a vastag falú védműa torony nyugati támpilléréhez van hozzáépítve. A fal déli szakaszán felvonóhidas gyalogos kapu kerültelő, és a kapu felett a felvonóhíd felhúzásához szükséges bronzcsiga, valamint a belső oldalon lévőkapupántok és a reteszelő vályú is az eredeti helyükön maradtak meg.

A Lőportár épületében interaktív kiállítótér várja a látogatókat, ahol megtekinthetők az ásatások soránelőkerült tárgyi leleltek. A múzeumpedagógiai foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhetnek a régészet,a korabeli hadviselés és erődépítés rejtelmeivel; animációk és tablók segítségével végigkísérhetikaz Erdélyi bástya történetét és betekintést nyerhetnek a korabeli emberek mindennapjaiba.



Forrás: fms online

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: maihirlap@maihirlap.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat