Picasso műveiből nyílt kiállítás a Pápai Esterházy-kastélyban

Pablo Picasso műveiből nyílt kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban. A tárlat látogatói több mint száz grafikát, valamint könyvillusztrációt láthatnak - tájékoztatott a kiállítás szervezője.

Boros Katalin elmondta, hogy Picasso életművének eddig kevéssé ismert szeletét szeretnék bemutatni a március 11-étől látogatható tárlaton, mellyel Magyarországon elsőként Pápán találkozhatnak az érdeklődők.

Láthatóak lesznek egyebek mellett a dadaizmus költője, Tristan Tzara verseihez és Jean Cocteau írásaihoz készült illusztrációk, valamint Picasso 1962-ben megjelent Toros y Toreros című kötetéhez készült művek.

Az alkotások tulajdonosa, Thomas Emmerling nürnbergi műgyűjtő a művekről úgy fogalmaz: Picasso művei absztraktok, néha kubisták, néha líraiak, de mindegyikről visszaköszön a rá oly jellemző cinizmus - teszi hozzá a szervező.

A kiállított művek mellett a szervezők bepillantást nyújtanak a 20. század egyik legellentmondásosabbnak tartott művészének életébe is. A látogatók megismerkedhetnek azon nők - gyakran tragikus és boldogtalan - sorsával is, akik feleségként, szeretőként befolyásolták Picasso életművét, a bemutatandó kisfilmeken pedig alkotás közben láthatják a mestert - mondta Boros Katalin.

Picasso már egészen fiatalon foglalkozott szűkebb hazájának, Andalúziának mór kalligráfiai hagyományaival. A második világháborút követően született műveiben megteremtette a könyvillusztrációt mint önálló műfajt, ennek gyümölcsét láthatják a kiállításon - fogalmazott a szervező. Pablo Picasso a legtermékenyebb alkotók közé tartozik, több mint 50 ezer műalkotás fűződik a nevéhez. A Thomas Emmerling-gyűjtemény részét képező művek az elmúlt évben Lengyelországban, korábban Luxemburgban és Romániában voltak láthatók.

A Que viva Picasso, azaz Éljen Picasso című tárlat október 31-éig látogatható az Esterházy-kastélyban.



Forrás: MTI / Fotó: Krizsán Csaba